Beszéljünk a játszótereinkről!
Hétfőn találkoztam a most létrejött Budavári Játszótér Üzemeltető Közhasznú Nonprofit Kft. vezetőjével, Dobó Istvánnal és munkatársával, Czoller Beáta településmérnökkel, aki több éves játszótér-üzemeltetési gyakorlattal jött hozzánk. Azért kértem, hogy beszéljünk, mert a kerületi játszóterek sorsa szívügyem képviselőként, tájépítész mérnökként és anyaként is, és örülök, hogy jó hangulatban, egyetértésben tudtunk beszélgetni.
A Kft-t csak a napokban jegyezték be, ezért még éppen csak elkezdték a munkát, még minden elképzelés és terv nagyon sokat változhat az előkészítés során a lehetőségek függvényében, ezért amit leírok, az egyelőre csak előzetes elgondolás.
Elmondták, hogy honlapot terveznek, amelyen elérhető lenne a játszóterekre vonatkozó dokumentációk és közérdekű adatok, információk gyűjteménye. Az aktualitások mellett lehetőség lenne például az egyre több helyen kikerülő játszótéri kamerák képét is on-line megnézni. Mindehhez okos telefonra letölthető alkalmazást is rendelnének, így könnyen lehet útközben is tájékozódni.
Őrjárat rendszer bevezetését tervezik: ez azt jelenti, hogy a játszószerek ellenőrzésekor vagy a hulladékgyűjtők ürítésekor a munkatársak az eszközökön lévő chip-ekre „csippantanak”, és ennek az adatait a rendszer összegyűjti. Így naprakészen lehet követni az ellenőrzéseket és a takarítást is.
Elmondták, hogy a játszóterek zöldfelületeinek kezelése továbbra is a kerületi parkfenntartó cég feladata marad (a cég kiválasztásának közbeszerzése most zajlik, és a kiírás már korábban megtörtént). Ez a rendszer engem aggaszt, hiszen a játszóterek zárt egységet alkotnak, nem értelmezhető külön a játszószerek és a növényzet kezelése. Megbeszéltük, hogy a minőségi parkfenntartás és a játszóterek egységes kezelésének érdekében lépéseket tesznek a játszótereken belüli zöldfelületek fenntartásának ellenőrzésére.
Szóba került, hogy sok családos esemény, gyermekfoglalkozás, bababörze és hasonlók ideális hirdetési helye a játszótér. Ennek igényes és teljesen nyilvános hirdetési felületet kell biztosítani a játszótereken, lehetőleg a kapuk közelében, hogy mindenről könnyen értesíthetőek legyenek a kerületi szülők.
Beszéltünk a könnyen kikopó, nehezen fenntartható foltnyi gyepfelületekről, amelyek hamar porosak vagy sarasak lesznek, és az intenzív használat miatt nem marad meg rajtuk az élő fű. Most vizsgálják annak a lehetőségét, hogy prémium minőségű, puha, környezetbarát, vízáteresztő műfű terítésével oldják meg ezeket a felületeket. Kíváncsi vagyok erre, első ízben várhatóan a Vuk játszótér kikopott foltjain próbálhatjuk ki. Ha beválik, akkor máshol is alkalmazni fogják.
Röviden beszéltünk a Mátyás király játszótér problémáiról is, de mivel ennek a dokumentációit már korábban kikértem a hivataltól és most dolgozom fel, ezért erről egy külön cikkben fogok beszámolni
Szóba hoztam a Naphegy Tabán Környezetvédő és Városszépítő Egyesület javaslatát, a kutyás-gyerekes játszótér ötletét, amelyet már korábban javasoltam az önkormányzatnak megfontolásra, de akkor még megvizsgálni sem voltak hajlandóság. Ez az elképzelés egy kísérleti játszótér volna, amelyre a kutyát tartó kisgyermekes családok járnának elsősorban. A kísérleti projekt lényege az volna, hogy kutyakiképző szakmai szervezetekkel közösen meghatároznánk a játszótér használatának pontos szabályait, és ezek ki is lennének táblázva, így mindenki tudná, hogyan lehet kutyát és gyereket bevinni erre a speciális játszótérre, és folyamatos szakmai követéssel, a tapasztalatok alapján készülő fejlesztésekkel biztosítanánk a biztonságos használatát. Természetesen emellett volna a közelben klasszikus játszótér és kutyafuttató is, az elkülönített, zavartalan levegőzésre.
A Kft. munkatársai szeretnének aktív kapcsolatot tartani a játszótereket használó családokkal, szülőkkel. Kérik, hogy a kérdéseket, észrevételeket a jatszoter@budavar.hu e-mail címen küldjék el nekik.
Személyesen pedig most pénteken találkozhatnak velük a Zöldike Klubban, ahol kötetlen beszélgetést tartunk a kerületi játszóterekről, az igényekről és tapasztalatokról. Mindenkit szeretettel várunk!
vnm