Valamiért úgy alakult, hogy a hivatalos ünnepeken szokás ünnepi beszédet tartani. (Szerintem az ünneplésnek számos jobb, tartalmasabb, érdekesebb és közösségépítőbb formája is lehetne, de valamiért minden egyéb ötlet és innováció mellett az ünnepi beszéd “kötelező kűr”.)

Az évek során sok ünnepi beszédet hallottam és jó párat magam is tartottam - ezért is gondolkodtam el azon, miről is szóltak az idei ünnepi beszédek. Ha egy választott vezető, egy politikus tart ünnepi beszédet, az ugyanis mindig a saját politikai üzenetét tartalmazza, és mindig az a cél, hogy a hallgatóság el tudjon vinni egy mondatot, emlékezzen egy üzenetre a beszédből.

Az ünnepi beszéd lehet

megúszós,

amikor az adott politkus tudja, hogy kötelező beszélnie az adott ünnepségen, de nincsen különösebb kapcsolódása az ünnephez, nincsen olyan karakteres mondanivalója az ünnep kapcsán, amit nyilvánosan is fel merne vállalni. Ilyenkor ő vagy a beszédírója keres valamilyen illeszkedő iroodalmi idézetet, elmond néhány általános érvényű közhelyet hazáról, szabadságról, igazságról stb. és igyekszik a saját állandó narratívájából beemelni valamit, amit látványos erőszak nélkül lehet. A hallgatóságnak nincs oka ilyenkor felháborodni, de nem is visz magával semmit - már egy órával később sem tud a résztvevő mit válaszolni arra a kérdésre, hogy miről szólt a beszéd. Idén ilyen volt a Budavári Önkormányzat hivatalos koszorúzásán elhangzott polgármesteri köszöntő.

A megúszós beszédek jó része eredetileg 

államférfiúi

ünnepi beszéd akart lenni, csak nem sikerült.

Az államférfi, ha ünnepségen beszél, akkor van mondanivalója. Nemcsak a társadalom számára igaz, hanem személyesen is megéli, hogy az adott ünnep a nemzeti közösség gyökereihez tartozik, amire támaszkodni, amiből építkezni lehet, aminek üzenete van a ma számára és segítséget nyújt a jövőről való gondolkodásban. Az államférfiúi beszéd éppen ezért mindenkihez szól, arról beszél, ami az ünnep kapcsán összeköt, támaszt nyújt, biztonságot jelent és lelkesít. Az államférfiúi beszédről a hallgatóság úgy megy haza, hogy érdemes volt ejönnie, mivel a beszélő pont azt fogalmazta meg, amit ő maga is gondol és érez az ünnep kapcsán, hogy pont eltalálta és/vagy hogy valami olyan új szempontot, gondolatot adott hozzá az ünnephez, ami megragadta őt.

Az írásom szempontjából az “államférfi” nem nemi kategória. Egy politikus nő is lehet államférfi, számos nagyszerű önkormányzati  vezető nőt ismerek, akik elsősorban állam”férfiak” és csak azután politikusok. Nagyon szeretném, ha lenne valamilyen gendersemleges szavunk erre, de nem találtam.

Idén ilyen beszédet nem hallottam. Nemcsak azért mert kell hozzá egy államférfi, hanem azért is, mert kell hozzá egy olyan ország is.

Választásokhoz közeledve mindig szaporodnak a

feltüzelő

ünnepi beszédek. Ez a típusú beszéd klasszikus politikusi műfaj, a saját szavazótáborhoz szól, az ünnep tartalmi üzeneteiből kiemeli azt, ami aktuálisan a legkönnyebben megragadható és a legkönnyebben lefordítható az adott helyzetre. Az ünnep energiáját felhasználva ezekből a párhuzamokból cselekvési irányokat vázol fel, ezeken keresztül megmagyarázza a saját következő lépéseit és konkrét cselevésre buzdít. Jellemző, hogy az ilyen beszéd valamilyen, az ünnepre időzített nagygyűlésen vagy tűntetésen hangzik el. 

A hallgatóság pedig megoszlik. A saját tábor lelkesen, tettre készen távozik, reményt és útmutatást kap. Az ellenoldali tábor viszont megütközik vagy.felháborodik. A behozott párhuzamokat mesterségesnek és elferdítettnek fogják gondolni, a cselekvési irányt pedig szánalmasnak vagy fenyegetőnek. Az lesz az érzésük, hogy a beszélő sárba tiporta az ünnepet.

Az idei beszédek közül leginkább nyilván Magyar Péter beszéde tartozhat ide, de alapvetően nem feltétlen kell, hogy a feltüzelő beszéd ellenzéki legyen.

Végül pedig idén immár kiteljesedett formájában hallgathattuk az 

átkozódó

ünnepi beszédet.

Bár nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor beszédére gondolok, ennek sem feltétele, hogy hatalmon lévő autoriter vezető mondja. Az átkozódó beszéd eredetileg általában minden bizonnyal feltüzelő beszéd szeretne lenni - de végül nem az lesz.

Az átkozódó beszéd kiindulási alapja nem az ünnep, hanem az adott politikus pillanatnyi szándéka. A feltüzelő beszédnél is előfordulhat, hogy az ünnep inkább csak ürügy és lehetőség a saját szavazók megszólítására, az átkozódó beszédnél azonban már teljesen elsikkad az ünnep eredeti tartalma. 

Az átkozódó beszéd két irányba szól: a saját tábort feltüzelni, az ellenoldali tábort pedig fenyegetni szándékozik. Az átkozódó beszéd árkot húz, amelynek egyik oldalán vannak, akik a beszélőhöz tartoznak, a túloldalán pedig az ellenség. Az ellenség az, aki iránt a saját tábor eleve bizalmatlanabb, akitől fél vagy idegenkedik. Az átkozódó beszéd nem az ünnep erejét használja a nemzet újbóli összekovácsolására, hanem a saját tábor zsigeri ellenérzését tüzeli fel más társadalmi csoportok megbélyegzésére és fenyegetésére. A “forradalmi hangulat” mindössze az érzelmek felkorbácsolását, a tömegek (saját és ellenoldali egyaránt) hergelését szolgálja. Az átkozó beszélőnek nincs mondanivalója, nincs érdemi tartalmi üzenete - a beszéd egyetlen valódi üzenete a fenyegetés.

Még egyszer hangsúlyozom: az átkozódó beszéd lehet ellenzéki is. Ilyenkor az ellenség a hatalom és annak csatlósai, akik elnyomva (megbélyegezve, a közjótól, jogegyenlőségtől elzárva) tartják a kormányváltást akarókat. Nagyon könnyű belecsúszni abba, hogy akivel egyetértek, annak a szenvedélyes szónoklatát feltüzelőnek, akivel pedig nem értek egyet, azét átkozódónak minősítsük, de ez nem lenne jó. Az átkozódó beszéd nem eredendően rossz, megvan, meg lehet a helye és szerepe; Petőfinek is vannak átkozódó versei, mint például a nagyszerű Dicsőséges nagyurak is ennek a határán táncol.

Három oka van annak, hogy az idei átkozódó Orbán-beszédet kártékonynak gondolom. 

Egyrészt az, hogy a miniszterelnöknek az utóbbi években már gyakorlatilag nincsenek államférfiúi vagy feltüzelő beszédei, kizárólag megúszós vagy átkozódó beszédeket hallhatunk tőle - azaz nincsen valódi, tartalmi mondanivalója. Nem az van, hogy egy létező és működő országvezetői vízió végrehajtása során időről-időre megjelöli azokat a körülményeket és szereplőket, akik akadályként állnak a közjó útjában, hanem az egyre kudarcosabb kormányzásról az egyre meredekebb és sötétebb átokbeszédekkel próbálja elterelni a figyelmet.

Másrészt az átkozódó beszédeket általában nem az egyes számú vezető mondja el, hanem egy bizalmi ember szájába szokták adni. Úgy, hogy természetesen mindenki tudja, hogy az végső soron és valójában az egyes számú vezető üzenete, de azért ő maga tiszta marad ettől. Hosszan lehetne találgatni, hogy mégis miért ő mondja el ezeket.

A harmadik, hogy egy olyan vezető mond az utóbbi időben szinte kirárólag átokbeszédeket, aki egyre jobban elmélyíti, egyre inkább abszolúttá teszi a saját hatalmát. Egy olyan vezető rajzol célkeresztet a politikai ellenfelei homlokára, 

• aki nem átallotta bevetni ellenük a Pegazust, 
• aki a földdel tette egyenlővé a köztájékoztatást, a szabad sajtót és sóval hintette be a helyét, 
• aki nagy erőkkel gyűri maga alá a független igazságszolgáltatást és 
• aki az 5 éve tartó rendeleti kormányzást beláthatatlan időkig tervezi meghosszabbítani.

Az átkozódás tehát nem politikai retorika, hanem tömény, életbevágó fenyegetés.

És itt jön a hallgatóság felelőssége. 

Azok, akiket az átkozódó beszéd fenyeget, nyilván felháborodnak, félnek és haragszanak. Azok pedig, akiket feltüzelni és magához kötni céloz a beszéd, valamiféle elégtételt éreznek, lelki közösséget azzal, aki a nyilvánosság előtt megfogalmazta a saját ellenérzéseiket. Tudjuk, hogy a kormány sűrűn végez közvéleménykutatást, elég pontosan letapogatja, hogyan érez a saját szavazói közönsége, mik azok a hívószavak, amelyek megérintik őket. 

Orbán Viktor beszéde nem azért veszélyes, mert ő maga hatalmon van; Obán hatalma véget fog érni. Orbán Viktor beszéde azért veszélyes, mert elég sokan vannak azok, akik ezzel azonosulnak, elég sokan vannak azok, akik számára elfogadható, ha poloskával azonosítják egyes honfitársaikat. Ez nem eleve elrendelés, ez nem nemzetkarakterológia és nem is ősi ösztön: ez egyszerűen nevelés.

Lassan nagykorúvá válnak azok a gyerekek, akik még sohasem éltek más rendszerben, mint a megosztó, polgárt polgár ellen fordító Orbán kormányok alatt. Közéleti aktivitásba kezdett egy olyan nemzedék, akik eszmélésük során azt látták, hogy a politika nem más, mint a hatalommal való gátlástalan visszaélés. A kormánypárti ifjú politikusok kéjjel élnek vissza a hatalmukkal, az ellenzékiek pedig a végsőkig civilnek vallják magukat ettől való félelmükben.

Egy hatékony, fejlődő és szolidáris társadalom legnagyobb ellenfele a félelem. Aki fél, az nem tud szabadon gondolkozni, szabadon dönteni. A félelemben tartás az egyik legnagyobb bűne a tegnapi átokbeszélőnek. A kormánypárti választók félelme a “másoktól” és az ellenzéki választók félelme a fenyegetéstől. Szabadság nem képzelhető el ott, ahol félelem van.

Éppen ezért én nem vagyok hajlandó félni. Nem tekintem magam poloskának, ahogyan nem tekintem poloskának mindazokat, akik bármi okból kormányt akarnak váltani vagy bármi okból nem illenek bele az alkotmányban rögzített világképbe. És nem vagyok hajlandó félni azoktól a honfitársaimtól sem, akiknek valamiért tetszik a miniszterelnök átkozódó, fenyegető beszéde, akik a tavaszi nagytakarítást vágyják. 

Ne féljünk!

vnm

Képek: ma7.sk és topsztori.hu