Videóinterjúra hívtak a napokban. Ez új dolog volt számomra. Nem mondhatnám, hogy nem okozott szorongást.
Merthogy mi a biztosíték arra, hogy nem vágják majd össze úgy, hogy a végén teljesen más "jön le" belőle, mint amit mondani akartam? Nyílván semmi.
Nem szabad naívnak lenni: ami egyszer adathordozóra került mindabból, amit mondtam vagy tettem, afölött többé nincsn hatalmam. Ez az egész persze felvet filozófiai kérdéseket is: nagyon felelősnek kell lennem, hogy mit mondok, mert ma már nem száll el. Másrészt egy kicsit olyan mindaz, amit mondok, mint a gyermekem: amig az "enyém", addig formálgathatom, őrizhetem, de amint elengedtem, önálló életre kel, és nincs rá hatásom többé.
Gondolkoztam, hogy mit szabad mondanom, de hamar rájöttem, hogy szinte mindegy. Ha rossz szándékú, de hozzáértő ember kezébe kerül, akkor akár az időjárásjelentést is felolvashatom, abból is bármit összevágnak. Most akkor pánikolhatnék, lehetne üldözési mániám és hasonlók. De elhatároztam, hogy nem fogom rettegésben élni az életem, hanem reménykedem benne, hogy ha sokan ismernek, akkor tudják: ilyet én nem mondhattam.
Sokan ismernek...hm.
Szintén a minap, a budapesti kampányújsághoz bemutatkozót kellett írnom magamról 400 karakterben. Ez nagyjából 5-6 mondat. Hogyan írjam le 6 mondatban az egész életemet, kapcsolataimat, tetteimet, tapasztalataimat, terveimet, vágyaimat?
Legszívesebben azt írtam volna 100 karakterben:
Ha komolyan meg akarsz ismerni, írj nekem: v.naszalyi.marta@lehetmas.hu, találkozzunk, beszélgessünk!
