A zebrán átkelő apát és fiát kis híján elütötte Orbán Viktor konvoja, és az ott álló rendőrök nem tudtak tenni semmit.

 Vendégszerzőm, Váradi László írása

(Kiállás a jazz-ben: közjáték, amikor valamelyik hangszer szólót játszik, mialatt a többiek szünetet tartanak.)

 2013. szeptember 24-n reggel történt velem egy eset: fiamat kísértem iskolába, és éppen a zebra közepén jártunk, amikor egy autó (mint utóbb kiderült, a TEK gépjárműve) veszélyhelyzetet okozva, padlógázzal elhúzott előttünk. A helyszínen szolgálatot teljesítő rendőrök, akik az iskolarendőr program keretében hivatottak biztosítani a gyerekek és szüleik biztonságos átkelését a zebrán, kezüket széttárva szabadkoztak, hogy a védett személlyel szemben nem tehetnek semmit. Először csak megijedtem, ezután már dühös is lettem. Belegondoltam, hogy itt naponta több száz gyermek halad át az úton, és a hatóság tehetetlen a szabálytalankodókkal szemben.

A rendőrök mellett szólva el kell mondani, hogy egy védett személyt szállító konvojt ők sem állíthatnak meg. Minden reggel látom, hogy lelkiismeretesen végzik a feladatukat, ha úgy ítélték meg, maguk léptek le a járdáról, hogy a nagy sebességgel közeledő autósokat megállásra késztessék.

 Ezek után „vettem a bátorságot”, és írtam Orbán Viktor Facebook-oldalára, A bejegyzés rövid idő alatt több száz lájkot kapott és hatalmas komment-folyam alakult ki (utóbb ezek egy részét kitörölték) .Mindez felkeltette a média figyelmét, megjelent néhány online oldalon, végül a TEK is megszólalt az ügyben.

 Két napon keresztül próbáltam meg párbeszédet folytatni különböző online felületek kommentelőivel. Itt aztán kaptam hideget-meleget. Voltam liberálbolsevik összeesküvő, zsidó akármicsoda, a Párbeszéd Magyarországért bérence, politikai hecckampányoló. Viszont néhány fontos kérdés is felmerült, és jól esett, hogy vannak még emberek a cyber-térben, akik nem megélhetési véleményosztók, hanem a helyén tudják kezelni a dolgot, és normálisan lehet velük beszélgetni.

 A TEK-kel való levelezésem alapján, és néhány ismerőssel történt beszélgetés után úgy döntöttem, feljelentést teszek, mert így több esélyt láttam arra, hogy valóban fény derül a hibákra, és az esetnek lesznek valódi, érzékelhető következményei is. A nyomozás folyik, kíváncsian várom az eredményét. A TEK vizsgálata lezárult, erről szűkszavú közleményben tájékoztatták a médiát (index.hu, origo.hu, hvg.hu, hir24.hu) és engem is.

 Adódik a kérdés: miért is nem hagytam annyiban a dolgot.  Alapvetően azért, mert védtelennek éreztem magam, és az én védelmemre (is) odarendelt rendőrök tehetetlenül álltak és széttárt karral szabadkoztak. Rendszer szintű problémára gyanakodtam (ez számomra beigazolódni látszik), és ha valaki nem kezdi el ezeket feltárni, egyre több súlyos baleset fog történni. (ld. Hende Csaba rallye-s karambolja, vagy a napokban, a saját társára rálövő kommandós.) A beszélgetések során feltárult a jogszabályi és jogköri ütközések rendszere, az eljárás pedig rámutatott rossz gyakorlatokra, megszokásokra is – úgy vélem, itt az ideje ezeket újra gondolni.

 Csodálkozó és elismerő szavakat is kaptam, de az emberek nagy többsége nem hitt benne, hogy a hatalommal, az erősebbel szemben van értelme a kiállásnak. A gyalogosok biztonságára ügyelő rendőrök sem hittek benne, hogy érdemes fellépni. Ezek a félelmek egymást erősítik.

 Valóban ilyen félelemben kell élnünk? Akarunk ilyen félelemben élni? Ha megtanulunk kiállni magunkért, attól kezdve nem kérdés, hogy van-e értelme kiállni másokért, kiállni egymásért! 

Kép forrása: Google Utcakép (ez az esetkori állapotot ábrázolja, azóta a kereszteződés részben átépült)