A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnökének írását olvasva elgondolkodtam, mivel magamat szegről-végről keresztény értelmiséginek tartom, de az írással a legkevésbé sem tudtam egyetérteni.

Az utóbbi napokban számtalan kormánypárti megszólaló beszélt dühösen, sértetten vagy frusztráltan arról, hogy az ún. balliberális ellenzék nemtelen támadást indított a köztársasági elnök ellen, szándékosan le akarták járatni. A fenti poszt is arról szól, hogy a lopott doktori értekezés csak ürügy, az igazi cél az elnök meghurcolása, azaz egyszerű politikai haszonszerzés volt. 

Igen, így van. Így van, mert így kell lennie. Ez jelenti ugyanis a demokrácia folyamatos megtisztulásának lehetőségét. A mindenkori ellenzéknek az a dolga, hogy rámutasson a kormányon lévők intézkedéseinek hibáira, hogy kiálljon a mindenkori kormányzás kárvallottjaiért. A szabad sajtónak pedig az (is) a feladata, hogy feltárja a mindenkori hatalmi elit hibáit, botlásait, vétkeit. Azért, hogy olyan emberek, akik lopnak, csalnak, hazudnak, ne kerülhessenek hatalomra, vagy kikerüljenek hatalmi helyzetükből. Ez az egész ország érdeke, hogy olyanok irányítsák, akik tisztességesek, alkalmasak és hitelesek, és olyan intézkedéseket hozzanak, amelyek átgondoltak és a legszélesebb többség érdekeit, az egész ország felemelkedését szolgálják.

 Természetesen az ellenzék és a sajtó egyes konkrét szereplői ettől a kiállástól, ettől a feltáró munkától rövidtávú politikai hasznot is remélnek. Ez persze, nem nagyon előzékeny dolog, de éppen ettől szép a demokrácia, mint rendszer, hogy az egyes szereplők közvetlen céljai összességében az ország érdekét szolgálják, a politikai elit számára mindenkor a folyamatos ellenőrzést, ezáltal a tisztulást jelentik.

Fontosnak tartom, hogy ezek az úgynevezett támadások nem az egyes személyeknek szólnak, hanem a közéletben elfoglalt szerepüknek (ezért is szeretem a tárgyilagosabb, a tényekre koncentráló politikai nyilatkozatokat, mert azokból ez inkább kiderül). Tehát tévedés mindezt finnyásan kezelni, azaz hogy "nem ildomos csúnyát mondani" a másikról. "Politikai indíttatású anarchista csoport irányítja a SOTE doktorok szenátusa és az egyetem rektora viselkedését, döntését... Elég volt az idegenszívű hazaárulókból, akik gátlástalanul folytatják − egy erőszakos kisebbség tagjaiként − gyűlöletkeltő kampányukat." - írja a szövetség elnöke. Személyes haragot érzek ezekből a szavakból. Arról szól, hogy bántottak valakit, aki nekem fontos, akiben én hittem, és mivel nem akarom elveszíteni ezt a hitemet, megharagszom arra, aki mondta. Tehetetlenségemben bántani akarom őt.

Érdemes lenne belegondolni, hogy ugyanevvel az erővel Schmitt Pál akár gyilkolhatott vagy erőszakoskodhatott is volna (hangsúlyozom: nem gondolom ezt, mindössze gondolatkísérletként tegyük fel). Húsz év elteltével valahogy kiderül ez a múltbéli tett. Az elnök hívei akkor is ugyanilyen hévvel védenék? Akkor is azt mondanák, hogy más is tett már ilyet? Gondolom, nem. Mégpedig azért nem, mert úgy látnák, hogy ez nagyon nagy baj; olyan ember, aki valaha is ilyet tett, nem lehet felelős pozícióban.

Nos, az egyetem vezetői arra áldozták az életüket, hogy tudományos kutatásokat végezzenek, és hallgatók nemzedékeit oktassák mindarra, amit tudósok tömegei tártak fel az emberiség történelme során. Ők különösen érzékenyek tehát arra, hogy Schmitt Pál valaha mások munkájának ellopásával, sajátjaként való feltüntetésével szerzett doktori címet, ezáltal beszennyezve a magyar tudományos életet, meggyalázva mindazok fáradtságát és igyekezetét, akik valóban értékes tudományos munkát végeznek. Itt most teljesen mindegy, hogy mások is szennyezték már: most a köztársaság elnökéről van (volt) szó. És igen: azért derült ki róla, mert olyan pozícióba került, ahova csak olyan embernek szabad kerülni, akiről nem derülhet ki ilyesmi.  Ez a tényfeltáró újságírás szerepe, hogy kiderítse mindazt, ami elfogadhatatlan a közélet felelős szereplőinek múltjában, a közéleti események hátterében. 

Éretlen és keresztényietlen viselkedés a feltárt hibákat eltagadni, a feltárót támadni, gyalázni. Az érett viselkedés (vagy mondhatnám, a Krisztusi út, a megtisztulás útja) a bűnök bevallása, a bocsánat kérés és az elégtétel adás - esetünkben a lemondás. Aki ezt megteszi, az talpra tud állni, és később emelt fővel nézhet mindenki szemébe. Mert az ember gyarló és elbotlik, de ha bűnbánatot tud gyakorolni, akkor van számára megváltás. 

Nagyhét van, a megváltás ünnepe közeledik...

vnm

(Kép forrása: napibudapest.blog.hu)