Ha valaki a mai ünnepet csak megnevezi, már mindenki tudja, mit is fog mondani, mit, gondol, hova tartozik. Szent István király ünnepe, az államalapítás ünnepe, az új kenyér ünnepe, ’gusztus 20…
Pedig, ha belegondolunk, ezek az elnevezések, az ünnep egy-egy elemének kiemelése és előtérbe helyezése egy nagy egészet mutat be valamelyik irányból. És ahogyan – Szent István szavaival - az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő, ugyanúgy, az az ünnep, amely nem tudja a társadalom széles rétegeit megszólítani és különböző gondolkozású embereknek is fontossá válni, az az ünnep el fog jelentéktelenedni. (A mai posztomra készülve elolvastam a tavalyi cikkemet és megállapítottam, hogy még mindig nagyon aktuális, ezért belinkelem ennek a posztnak a végén.)
A honfoglaló magyarság megérkezett Európába, és pár évtizedet azzal töltött, hogy a viszonylagosan jómódú, letelepedett, fejlődő és a kontinensen uralkodó keresztény értékrend szerint élő európaiakat fosztogassa. Amit a magyar történelemkönyvekben bájos eufémizmussal kalandozások korának hívunk, az valójában rablóhadjáratok sora volt, afféle tatárjárás, csak mi csináltuk, nem a tatárok. De a földművelő Európa csak békés volt, nem tutyimutyi vagy ostoba. Egy idő után megelégelték a magyarok önfeledt fosztogatását, összefogtak és megállították a csapatainkat. Választani kellett: Európához tartozunk, átvesszük a vallást, a berendezkedést és együttműködünk-e az akkori fejlett világ többi országával.
István választott: háttérbe szorította (feladta?) szuverenitásunk és nemzeti örökségünk egy részét cserébe azért, hogy megmaradjunk, növekedjünk. Együttműködést kezdeményezett és örömmel fogadta a pápa küldötteit, akik segítettek kialakítani azt a rendszert, amellyel az európai országok közé kerültünk. Megalapította az európai értelemben vett államot. A letelepedő, gazdálkodó népesség számára a kitartó munka gyümölcse, a kiszámítható fejlődés és a létbiztonság jelképe a kenyér, amelyet az idei aratáskor betakarított búzából István napjára sütnek először.
Tíz évszázad után ismét választás előtt állunk: Európához tartozni vagy eltűnni. Ezer éve elég volt egy bölcs király, most viszont egy egész társadalom bölcsességére van szükség. Néha eltűnődöm, hogy ha akkoriban választásokat tartottak volna, hányan voksolnak Koppány hangos, populista kampánya mellett, amelyben büszke szuverenitást ígér és azt, hogy nem engedi, hogy külföldről beleszóljanak? Hányan maradnának inkább a megszokott módszerek és hitrendszer mellett? Ma minden magyar választónak lehetősége van Szent Istvánként döntést hozni hazánk jövőjéről – bölcsen éljünk vele!
Boldog születésnapot Magyarország!
https://www.facebook.com/photo?fbid=705549521392255&set=a.309232711023940
