Néhány órával az elindulás után határozatlan időre felfüggesztették a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium gázkonvektor-csere támogatási pályázatát
A gázkonvektorok cseréjéhez Közép-Magyarországon múlt csütörtöktől, a Nyugat-Dunántúlon péntektől, a Dél-Dunántúlon pedig hétfőtől lehetett vissza nem térítendő támogatást igényelni, a három régióban a pályázatok benyújtását pénteken 10-kor, illetve 12-kor, valamint hétfőn 11 órakor felfüggesztették….
…Az 1,5 milliárd forintos keretösszegű alprogram a lakóépületekben található gázkonvektorok cseréjére szolgál. A felmerülő anyag- és munkadíjak mellett a tervezési, engedélyeztetési és egyéb szakhatósági költségekhez igényelhető vissza nem térítendő támogatás. Maximális mértéke ingatlanonként és magánszemélyenként az elszámolható bruttó költségek 80 százaléka, de legfeljebb 500 ezer forint. (MTI)
Az Otthon melege program új alprogramja a földgázüzemű gázkonvektorok energiamegtakarítást eredményező cseréjéhez nyújt elvileg vissza nem térítendő támogatást. Nem az első támogatási program amely csak néhány óráig volt elérhető a pályázók számára. Mindeközben azt is látjuk, hogy az egész program meglehetősen ötletszerűen működik, nem jelent kiszámítható, hosszú távú megoldásokat. Rengeteg ember dolgozik vele, valójában minimális összegű a támogatás, többek között ezért is a társadalmi és környezetei hatása elhanyagolható.
Ma Magyarországon a háztartások kiadásainak – európai viszonylatban – legnagyobb részét a lakás, lakhatás biztosítása teszi ki. Ezen belül is a legnagyobb költség a fűtés. Nagyon szomorú adat, hogy a téli időszakban fagyhalált szenvedettek nagy része a saját otthonában fagyott meg. Érthetetlen az is, hogy miért most írták ki a pályázatokat, amikor így az elbírálás miatt a kivitelezés éppen a fűtési szezon közepébe eshet.
Korszerűtlen fűtési rendszerrel működő milliónyi háztartás füstöl telente, így a szmogos napok száma egyre nő. Egyre gyakoribb, hogy elérhető fűtési támogatás és tüzelőanyag híján mindenféle hulladékkal, olajos ronggyal, PET palackkal fűtenek, így mára már nem a városok jelentik a legnagyobb fűtési szmogterhelést.
Éppen ezért égető szükség volna jól működő fűtéskorszerűsítési támogatási rendszerre. A megoldás egy országos energiahatékonysági támogatási program lenne azzal a 130 milliárddal, amit az EU kifejezetten erre a célra adott.
Ez nem történhet egyes elemek támogatásával. Elgondolkodtató az a tény, hogy miközben az ország önkormányzatai napjainkban sorra fogadják el az arculati kézikönyvüket, az összeállítás sorvezetője nem ösztönöz a korszerű és energiahatékony építési megoldások, az egyre nagyobb fontossággal bíró közművek és épületgépszeti elemek helyének megtalálására a település arculatában. Pedig a megújuló erőművek (nap, szél) egyre gyorsabb ütemben lesznek részei a vidéki tájnak, és nyilván a városoknak is meg kell találni a maguk jó megoldásait, ha nem akarnak lemaradni. A műemléképületek és a műemléki környezet összehangolásának igénye az energiahatékonyság elvével még a legjobb szándék esetén is csak szigetszerűen jelenik meg, nem alkot egységes rendszert.
Ugyanígy hiányzik a rendszer másik lába, a szolgáltatóktól független, de minősített tervező-engedélyező-ellenőrző hálózat, amely a biztonságot garantálhatná. A legutóbbi kormányzati elképzelés, amit a zöldombudsman is kifogásolt, hogy a kéményellenőrzés a családi házaknál önkéntes legyen, a minimális szakmai biztonságot is elveszi, miközben a rendszerbe ágyazott „lehúzási faktort” nem csökkenti.
A konvektorokon túl számos kiegészítő költséggel is számolni kell. A gázrendszer átalakításához szolgáltatói engedély szükséges, amihez szaktervező külön dokumentációt készít. Ebben az esetben számos, addig kevésbé feltűnő probléma bukhat ki. Ilyen például a korábban lecserélt, jól szigetelő ablak, ami már nem biztosítja a kellő huzatot. Így külön szellőzők kialakítása válhat szükségessé. A gázbojler továbbműködtetését valószínűleg szintén nem engedélyezik. Így ennek pótlási költségeivel is számolni érdemes. Valószínűleg a gáztűzhely bekötése is cserélendő. A Mika-készülék esetében pedig radiátorokra, vízcsövekre is szükség van, amit a mostani kiírás külön nem támogat. (Gázosan indul a konvektorpályázat, Népszava, 2017. szept 21.)
A szakmai cikkben rámutatnak arra is, hogy bár a hivatalos támogatásintenzitás 80%, valójában a pályázók a teljes költségüknek alig 50-60%-át kapják vissza. Egy darab készülés cseréje lavinaként megindulhat, és számos más kiadást von maga után. Mindeközben a támogatható termékek kínálata is érdekes:
Tegnapig a kapható konvektorok közül pusztán egyetlen gyártó, a Fondital három különböző, Gazelle Techno Classic típusú készüléke elégítette ki a jövő évi előírásokat. Ezek egyedi ára bruttó 195-250 ezer forint. Mivel az állam a nyerteseknek készülékenként legfeljebb 150 ezer, lakásonként pedig maximum 500 ezer forint támogatást biztosít, a legolcsóbb termék esetén, valamennyi egyéb költség nélkül sem érhető el a 80 százalékos arány. Modellszámításaik szerint két ilyen típusú, 4,6 kilowattos (kW) készülék teljes telepítési költsége a 800 ezer forintot is meghaladja, ami a maximális támogatási plafon igénybe vétele mellett is több mint 300 ezer forintos saját forrást igényel. Három cseréje esetén pedig már akár közel 600 ezer forintot is elő kell húzni a zsebből. (Gázosan indul a konvektorpályázat, Népszava, 2017. szept 21.)
Látszik, hogy itt sok százezer, közel egymillió forintról van szó, amelyet a háztartások többsége nemigen engedhet meg magának. Az utófinanszírozás miatt pedig éppen azok a régiók és háztartások nem kapnak támogatást, akiknek a leginkább szükségük volna rá. Ilyen módon valójában az történik, hogy akinek amúgy is van pénze a korszerűsítésre, annak utólag még visszafizetik a beruházás egy részét. Sokkal több embert elérne egy előfinanszírozott program, amelynek önrészét a fűtési megtakarítás egy részéből fizetné apránként vissza a pályázó.
Egy jó országos támogatási program segítségével valóban jelentősen javulhat a lakosság energiafelhasználásának hatékonysága, csökkenhet Magyarország szén-dioxid-kibocsátása, mindez pedig nagymértékben hozzájárul a magyar klímavédelmi és energiahatékonysági célok eléréséhez.
FRISSÍTÉS!
További furcsaságok is kiderülnek a Népszava cikkéből:
A kiírás összesen másfél milliárdból gazdálkodott. Ez a lebonyolítást végző Nemzeti Fejlesztési Minisztérium saját bevallása szerint se volt elegendő 13 ezer készülék cseréjénél többre, miközben Magyarországon körülbelül 3 millió elavult készülék pazarolja a gázt és a levegőt. ...
...Az augusztus 21-i, eredeti kiírásban még a zárást követő 24 órán belüli befogadást ígértek. Ez a szeptember 5-i frissítésből már elillant. Ez a Közép-Magyarországon kívülieket különösen kellemetlenül érintette: a három utolsóként megnyitott kiírás például már csak két órát élt. (Konvektorcsere - Egyre több furcsaság került napvilágra, Népszava,2017. szept 30. )
vnm
Kép: tőzsdefórum