Mese a szakértelemről.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, aki sanyargatta a népét, és azt hirdette, hogy a szakértelem "kommunista trükk".
Volt a birodalmában egy nagy város, és a városban egy kis kerek erdő a vasúti alagút fölött. Ebben az erdőben éltek a legenda szerint, akik annyira szegények voltak, hogy nem volt otthonuk. A főszolgabíró parancsba adta, hogy irtsák ki az erdőt, mert nem élhetnek ott a hajléktalanok. Ki is küldték a kerületi közmunkásokat, hogy vágják ki a kerek erdőt.
Igen ám, de a városi közmunkás nem földmunkára termett. A közmunka azért van, hogy a héthatár falvainak fineszes polgármesterei állami földmutyiban szerzett földjeit ingyen - pontosabban a kincstár aranyán - megműveljék. Ez faluhelyen már csak így megyen. De a nagyvárosban még az alszolgabíró sem a mezőgazdasági ismeretei miatt került ily magas méltóságba.
A szakértő meg drága és csak akadékoskodna. Merthogy a lakhatási szegénység így, és az üresen álló lakások úgy, és hogy az egész nem is kertészeti kérdés és jobb volna csak visszavágni, merthogy a talajmegkötés...
Na, de hogy szavamat ne feledjem: az erdőt kiirtják, marad a csupasz föld. Volt ott egy ember, aki hallott már a rézsűmegkötésről (csak jó dolog lehet valami, ami ennyire hasonlít a rezsicsökkentésre, ugyebár!), ezért el is ültetnek sok kicsi cserjét, ami szakértelem híján - mily' meglepő! - kipusztul. A rézsűt tehát nem tartja semmi, viszont jön az eső, jön a vonat, és - mit ad Isten? - a laza talaj ráomlik a sínekre.
A király és a katonái nem vonattal járnak - itt a mese és a vágány vége, tovább menni nem lehet.
vnm
Kép forrása: veszprém27, forum.index.hu
