A tavasz első napján megjelentek az út szélén a lomok halmai. Zsongó méhek módjára szállnak kupacról kupacra a lomizók és őket követik a bírságolásra kiéhezett rendőrök és közterület-felügyelők.
Amúgy a nagyböjt előtti utolsó hétvége van, mindenhol bálok, ünnepségek, a Párbeszéd Magyarországért születésnapja (minden kedves párttársam ott bulizik), sőt, ma van az operabál is. Különös gyönyörűség kiöltözve ugrálni át a járdán heverő tárgyakat - még nagyobb gyönyörűség nézni az átugrálókat. Az égiek kegyelme folytán ma szép idő volt, viszonylag meleg, napsütés. Ilyen tájt általában még hideg van, hó, szél, eső, nem izzadnak a hurcolkodók. Az FKF Zrt. állítólag azért időzíti ilyenkorra a belső városrészek lomtalanítását, hogy ne zavarja a turistákat. Nekem az a tapasztalatom, hogy a turistákat nem zavarja mindez, egyfajta helyi sajátosságnak, össznépi bolhapiacnak tartják, és lelkesen fényképeznek.
Mint minden évben, az idén is a férjem szolgálatban van a lomtalanítás napján (köztünk maradjon: szerintem az FKF Zrt. ehhez igazítja). Így tehát éjszaka pakoljuk ki a lomokat, amikor a gyerekek már elaludtak (a fénykép hajnali negyed 2-kor készült). Ha korábban lehetne tudni, hogy mikor lesz, akkor sazbaddá tenné magát. De nem árulják el. Mindenki szerint azért, hogy a lomizók ne tudják. Merthogy a cég így próbálja távol tartani őket.
Megsúgom: a lomizókat zavarja a legkevésbé, hogy későn tudják meg. Ők ebből élnek, a szombatjaikat erre szánják, ezért idejönnek akkor is, ha csak közvetlenül előtte derül ki. Mi szívunk, akik nem tudjuk idejében ehhez igazítani a beosztásunkat. Köszönjük, FKF Zrt.!
Rendkívül kártékonynak, embertelennek és fölöslegesnek találom a lomizók üldözését. A lomizás valójában zöld gondolat: a tárgyak újrahasználatáról és újrahasznosításáról szól. A tallózás, elszállítás tehát nagyon is hasznos, és a rászorulóknak lehetőséget teremteni/hagyni is szolidáris dolog (bár az igazán szép az lenne, ha legális foglalkoztatás keretében működne mindez). Ami visszatetsző ebből a rendszerből, az egyrészt, hogy széthányják a holmikat és úgy hagyják gyakran, másrészt a kapcsolódó erőszakos viselkedés megjelenése. Az egyes kupacok kisajátítása, a vélt vagy valós versenytársak elüldözése, megfélemlítése nem tetszik. Persze, ha valaki ebből él, akkor érthető, hogy védi a területét, de az agresszió mégsem jó módszer. Ez utóbbit egyébként csak mesélték nekem, én sohasem tapasztaltam. Az éjszaka minden gond nélkül sikerült visszakérni a szelektálás során kitett, de nem kidobni szánt polctartóimat is a gyűjtögetőktől.
Ha rajtam állna, nem tiltanám és főleg nem büntetném a lomizást, hanem olyan kereteket biztosítanék, ami a kulturált hulladékmentesítést segíti. Például nem csak kiszóratnám a járdaszélre a lomot, hanem gyűjtő kereteket helyeznék ki, amin kívül nem kerülhet hulladék. Egy nap helyett egy hétig tartana a lomtalanítás, közben időről időre elvinnék a kereteket. A lomtalanítással érintett területen folyamatosa járnának a hatósági emberek, és ellenőriznék, hogy nincs-e szemetelés és erőszakos fellépés. És ezt, csak ezt büntetnék. A guberálást nem, mert az a szegény emberek joga.
Ha rajtam múlna, visszaállítanám a hulladékudvarokat, újrahasznosító telepeket, és visszaállítanám, fejleszteném a valódi házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést.
Ha pedig közterületfenntartó vállalat lennék, jó előre értesíteném a lakosságot, hogy mindenki szabaddá tudja tenni magát, és átválogatva, kulturáltan tudná kirakni a felhalmozódott lomokat. Merthogy az FKF Zrt. szolgáltató cég, amelyet a mi pénzünkből tartanak fenn, ezért a célja az kell legyen, hogy a lakosságot segítse, nem pedig, hogy a lomizókat és guberálókat akadályozza.
vnm