Lassan meggyilkolt fákról írok.
"Kis népek hétköznapi tettei tartják kordában a gonoszságot" (Gandalf)
Ezen a napon, amit eredetileg a gyermekek természet iránti felelősségének felkeltésére szerveztek, bizonyára úgy illene, hogy fennkölt gondolatokat fogalmazzak meg a fák esztétikai és ökológia értékességéről, szimbolikus jelentőségéről valamint ecseteljem a fák és madarak egységében megmutatkozó színes társulások nagyszerűségét.
Nem erről fogok írni. Lassan meggyilkolt fákról fogok írni. Egyoldalú és elvakult gondolkodásról fogok írni. Arról, hogy hétköznapinak tűnő, egyszerű tettek nyomán csökken az élet a városban.
A madarak és fák napjának célja, hogy különböző megemlékezésekkel, rendezvényekkel a társadalom, különösen az ifjúság természetvédelem iránti elkötelezettségét kialakítsa, elmélyítse. Időpontja a hatályos természetvédelmi törvény szerint minden év május 10-e. A hagyomány immáron több mint százéves. Megszervezésének közvetlen előzménye a hasznos madarak védelme érdekében 1902-ben kötött párizsi egyezmény, mely után Chernel István ornitológus még ebben az évben megszervezte az első madarak és fák napját. (Wikipédia)
Tavaly januárban mutattam be, hogy a parkolási igények kielégítése miatt úgy építették meg a budai fonódó villamos Bem rakparti szakaszát, hogy azzal a meglévő fasort gyakorlatilag lassú halálra ítélték. Akkor több kritikus kommentet is kaptam, amely arról szólt, hogy ne károgjak, a fáknak nagyon is jót tesz a visszavágás, szép egészséges koronájuk nő majd így.
A fák idén tavasszal valóban ki is hajtottak, de arra sétálva azt láttam, hogy ipari alpinisták vágják a frissen kihajtó lombokat. Nem tudom, kinek a megbízásából dolgoztak, mert nem volt rajtuk céglogós ruha, nem is írták ki, hogy kinek és miért csinálják mindezt. (Úgy tűnik, újabban ez a rend a fővárosban, hogy ismeretlen emberek egyszer csak megjelennek és valamit csinálnak...)
A kép előterében látható egy fa, amely kihajtott, de még nem vágták le az új hajtásokat, hátrább pedig a már lecsupaszított fasor.
Tudjuk, hogy a fa úgy él, hogy a lombkoronája a napfény hatására cukrot állít elő, amit azután az egész élő fa használ. Ha nincs lom, nincs cukor - a fa előbb-utóbb elpusztul.
Tapasztalatom szerint a csonkolás indoka ilyenkor a közművektől való távolság biztosítása - érdekes, hogy csak a fáknak kell távol tartaniuk magukat a közművektől, a közműveknek nem kell távolságot tartani a fáktól. Emiatt azután a fáknak hol az ágai, hol a gyökere van visszacsonkolva, majd csodálkozunk, hogy megbetegszenek. Itt idézném fel a zöld civil szervezetek kiáltványának egy pontját:
1. A városi zöldterületek és fasorok kapjanak az infrastrukturális hálózatokéval megegyező védelmet! Csonkításukra, eltávolításukra ne teremtsen jogalapot más szolgáltatások fejlesztése vagy új beruházások kivitelezése. Óvjuk meg a közparkokat és a közkerteket!
Nagyon hasonló történet az Etele úti fáké: ott is villamosvonalat telepítenek, de mivel nem elég a hely, választani kellett, hogy a parkolót viszik máshová vagy a fákat ölik meg. A parkolók nyertek - és mi vesztettünk.
Aprónak tűnő rossz döntésekkel elveszítjük a fákat és a madarakat, lassacskán elveszítjük az életet.
vnm
Ezt olvasta már?
Fafojtó fonódó
A baj az, hogy ezt is úgy tervezték, mint sok mást: a villamossínek előírásai és a kétsávos autóforgalom iránti igény mindent felülírt. Az utolsóként maradó kerékpárút és a szakszerű tervezésből teljesen kimaradó fasor itta meg a levét – szokás szerint – a hagyományos mérnöki hierarchiának. Nézzék meg a képet: ez a megoldás azzal hiteget, hogy vigyázott a fára, pedig valójában se a kerékpárosoknak, se a fának nem jó.
